Helyismereti adattár

thumb

Czuth László

Születési hely:
Battonya
Születési idő:
1946. január 15.
Elhalálozási helye:
Elhalálozási idő:
Rövid életrajz:
\"1946. január 15-én születtem Battonyán. Őseim (5 generációra visszamenőleg) a török dúlás után települtek a Viharsarokba. Szüleim egyénileg gazdálkodó parasztok voltak, majd a kollektivizálást követően tsz-tagok lettek. Egy testvérem volt, Czuth Anna (1941 - 2005). Általános és középiskolai tanulmányaimat Battonyán végeztem, majd jeles érettségi (1964) után jelentkeztem a tiszti főiskolára. A szolnoki Kilián György Repülőműszaki Főiskolára nyertem felvételt. 1968-ban a főiskola elvégzése után Keszthelyen kaptam beosztást, ahol megalakítottuk és kiépítettük a magyar katonai rádiótechnikai felderítés alapjait. Ezt követően 40 évet (38 év aktív hivatásos, 2 év nyugállományú) töltöttem a katonai rádióelektronikai felderítő szolgálatnál. Ez időszak alatt 1975 - %E2%80%9976-ban Szovjetunióban rádiótechnikai felderítő szaktanfolyamot végeztem. Majd 1980 - 1983. között a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia hallgatója voltam (kitüntetéses oklevéllel végeztem). 1983 - 1994 között az akadémia tanára (felderítő tanszék) voltam. 92-ben doktori címet szereztem és elnyertem az akadémia kiváló tanára címet. Számos (mintegy 25-30) jegyzetet, tansegédletet, hadtörténeti segédletet, cikket írtam, és társszerzője vagyok \"\"A magyar katonai rádiófelderítés története\"\" c. országos kiadványnak (2009). 1994-től a rádióelektronikai felderítő igazgatóságnál szolgáltam, alosztályvezető, osztályvezető-helyettes, osztályvezető beosztásban, majd 2002 - 2003-ban a rádióelektronikai felderítő igazgatóság igazgatóhelyetteseként szolgáltam (2002-ben soron kívül előléptettek ezredessé). Orosz nyelvből felsőfokú, német nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkezem. Nyugállományba vonulásom (2003) után két évig tansegédletet, rádiótechnikai felderítés történetet írtam. 2004-ben Budapestről Tiszafüredre költöztünk (feleségem szülői házába). Ahol családtörténetet, novellákat és verseket írok. 2009-ben írtam a Battonya c. versemet, amely szülővárosom közel ezeréves történetét örökíti meg. Itt szereztem számítógépes ECDL vizsgát 2009-ben. Terveimben szerepel Battonya történetének megírása (Fejes Istvánnal közösen). Egy gyermekem van, Czuth Zoltán László (informatikus) és két unokám (Olivér és Milán). Keszthely mellett, Gyenesdiáson laknak.\"
Település:
Battonya
Foglalkozás:
Hivatásos katona
Működési terület:
Honvédelem
Munkahely:
2. csoportfőnökség 26. önálló rádiótechnikai felderítő zászlóalj, Keszthely (1968 - 1980) Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (Budapest) hallgatója (1980 - 1983) Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (Budapest) tanára (1983 - 1994) 2. (felderítő) csoportfőnökség Rádióelektronikai Felderítő Igazgatóság (Budapest) 1994 - 1996 Katonai Felderítő Hivatal (titkosszolgálat) Rádióelektronikai Felderítő Igazgatóság (Budapest) 1996 - 2003, nyugállományúként 2003 - 2004
Jelentősebb művei:
1976 A NATO integrált légvédelmi rendszere (NADGE) (Oktatási segédlet) 1976A NIKE és HAWK légvédelmi rakétakomplexumok (Oktatási segédlet) 1983A rádiótechnikai felderítés (Cikk, ZMKA Hallgatói Közlemények) 1988A gépesített hadtest rádiófelderítő századának alkalmazása a hadtest védelmi hadműveletében. (Oktatási segédlet) 1990A hadseregközvetlen önálló rádió- és rádiótechnikai felderítő zászlóalj alkalmazása az összfegyvernemi hadsereg védelmi hadműveletében. (Oktatási segédlet) 1992A rádiótechnikai felderítés kialakulása, fejlődése és szerepe a szárazföldi csapatok csoportosításának, tevékenységének és valószínű szándékának felderítésében. (Doktori értekezés) 1996Jugoszlávia, Horvátország és Szlovénia légvédelmi rendszere. (Tankönyv) 1997A román légvédelem rádiólokációs felderítő rendszere. (Tanköny) 1997A JSTARS egyesített rádiólokációs felderítő és csapásrávezető rendszer. (Cikk, Új Honvédségi Szemle) 1998Szlovákia légvédelmi rendszere. (Tankönyv) 1999A Jugoszláv haderő tevékenysége a NATO légi hadművelet (1999. március 24. - június 10. között) időszakában. (Titkos jelentés) 2001Egyesített rádiólokációs felderítő és csapásrávezető rendszer (Cikk, Felderítő Szemle) 2002A magyar rádiótechnikai felderítés kialakulása, szervezeti struktúrájának változása (1967 - 1990 között). (Cikk, Felderítő Szemle) 2002A magyar rádiótechnikai felderítés (ELINT) története (1967 - 1990) Könyv 2004A rádióelektronikai felderítés alapjai (Oktatási segédlet) 2004A rádiótechnikai felderítés alapjai (Oktatási segédlet) 2004A rádiófelderítés alapjai (Oktatási segédlet) 2004A magyar katonai rádiótechnikai felderítés története (1967 - 2004) A magyar katonai rádiótechnikai felderítés története kialakulásától (1967) napjainkig (2004), különös tekintettel a Varsói Szerződés tagjaként, majd a NATO-tagként végrehajtott felderítési feladatok jellemzőire és sajátosságaira. (Titkos) A Katonai Felderítő Hivatal múzeumában (Budapest, Bartók Béla út) fellelhető. 2007A magyar katonai rádióelektronikai felderítés (Felderítő Szemle emlékszám) Társszerző: Rádiótechnikai felderítés (ELINT) 2008A mi utcánk (Battonya, Köztársaság út, 1950-es és %E2%80%9960-as évek) Novella 2009 A magyar katonai rádiófelderítés története (Társszerző: Rádiótechnikai felderítés) Könyv, országos kiadvány (A battonyai könyvtárban fellelhető) 2009Battonya (Battonyáról elszármazottak éneke) Vers
A mű helye:
Lakóhely:
1946 - 1968 Battonya, 1968 - 1982 Keszthely, 1982 - 2004 Budapest, 2004-től Tiszafüred
Dokumentum:
Nincs letölthető dokumentum
Press enter to search