Helyismereti adattár

thumb

Klivényi Lajos

Születési hely:
Battonya
Születési idő:
1887. február 18.
Elhalálozási helye:
Végegyháza
Elhalálozási idő:
1975. június 23.
Rövid életrajz:
Battonyán született értelmiségi családban. Édesapja a katolikus elemi népiskola igazgatója volt. Tanulmányait Battonyán, Szegeden és Temesváron végezte. Temesváron szentelték pappá 1909-ben. Segédlelkész és hittanár volt Kisiratoson, Makón, majd plébános Kétegyházán, Dombegyházon. 1932-ben került vissza plébánosnak szülővárosába. Óriási tekintélye volt nemcsak a katolikusok körében. Kerületi esperes, majd Maroson túli fő esperes lett és préposti címet kapott. A háború alatt Kelet-Csanád püspöki helynökeként is tevékenykedett. A háború utáni kommunista üldöztetések idején a helyi korifeusok eltávolíttatták Battonyáról és politikai koncepciós perben több, mint egy évre bebörtönözték. Onnan kiszabadulva nem térhetett vissza Battonyára hanem Kevermes plébánosa lett 1970-ben történt nyugdíjazásáig. 88 évesen halt meg. Az általa építtetett battonyai Szentháromság templom kriptájában temették el. Róla nevezték el 2008-ban a felújított Katolikus Közösségi Házat, amelyen emléktábla őrzi az emlékét. Születésének 125. évfordulójára elkészült köztéri emlékműve a templom keleti oldalfalánál. A Szent István Ált. Iskola sportcsarnoka melletti tekepálya ugyancsak az ő nevét viseli.
Település:
Battonya
Foglalkozás:
Prépost, fő esperes, plébános, a battonyai katolikus egyházközség vezetője
Működési terület:
Egyház
Munkahely:
Jelentősebb művei:
\"Jelentős battonyai művei: a mai Szentháromság plébániatemplom felépítése 1934-38 között, teljes belső berendezése, kortárs neves képzőművészek alkalmazásával. Új katolikus iskolatömböt hozott létre és 1942-ben felépítette Battonya azóta is egyetlen kultúrházát, a Katolikus Népházat. \"\"Battonya építő főpapja\"\"-ként emlegetik.\"
A mű helye:
Lakóhely:
Dokumentum:
Nincs letölthető dokumentum
Press enter to search